B-PREPARED – Társadalmi érzékenyítés és felkészülés katasztrófa helyzetekre élmény alapú tanítással
Csatlakozzon az eseményhez
Az esemény regisztrációhoz kötött.
Biztosítsa a helyét most!
A regisztráció lezárult
A természeti katasztrófák a világ minden pontján súlyos károkat okoznak. Ahogy Japánban a földrengés, úgy Magyarországon a vízzel kapcsolatos szélsőséges helyzetek (árvíz, aszály) okozzák a fő problémát. Bár megszüntetni nem tudjuk ezeket a jelenségeket, de sokat tehetünk azért, hogy minél kisebb veszteséggel vészeljük át őket. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az állampolgárok minél jobban megismerjék az ilyen helyzeteket és előre felkészülhessenek rájuk. A B-prepared projekt keretében olyan alkalmazást fejlesztettünk, mely élmény alapú tanulási módszerrel támogatja a legszükségesebb ismeretek elsajátítását. Magyarország fővárosát romba döntő 1838-as jegesár a Dunán kitörölhetetlen emléket vésett az ország életébe. Az egykori árvíz szintjét jelölő táblák még ma is láthatók a belváros épületeinek falain. Ezeket a régi táblákat, és más emlékhelyeket követve egy tanulmányutat készítettünk, melyet egy mobil telefonos alkalmazás segítségével követhetünk. Az illusztrációkkal és hang- és filmanyaggal bővített ismeretterjesztésbe a legfrissebb technikai lehetőségeket is becsempésztük például a kiterjesztett valóság eszköztárát. Az előadásban ezen valós és egyben virtuális tanulmányút bemutatását tervezzük.
Előadó:
Dr. Keve Gábor, tanszékvezető
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Víztudományi Kar, Területi Vízgazdálkodási Tanszék